Általános tartalom
Közterületi játszótér kialakítása
Szakmai beszámoló
A pályázat célja, hogy Fenyőfő településen egy új játszótér kerüljön kialakítása önkormányzati ingatlanon. A megvalósított fejlesztés az önkormányzati tulajdonban levő Petőfi Sándor 1. szám alatti ingatlanon valósulna meg, amely a település központjában helyezkedik el. A telepített játékok mindegyike előregyártott, megfelelő minőségtanúsítvánnyal rendelkező fejlesztő játék. A fejlesztéssel a településen élő gyermekek és az egész éven át idelátogató nagyszámú turisták számára elérhetővé vált változatos, fejlesztő hatású játékokkal felszerelt játszótér.
A Projekt műszaki-szakmai tartalmának, eredményeinek, hatásainak, indokoltságának részletes bemutatása: Az alábbi játékok kerültek telepítésre: 1 db Rugós póni 1 db Rugós repülő 1 db Mérleghinta 1 db Barbi Hintás torony két laphintával. A játszótér az a helyszín, ahol a kisgyerek az anyukától távol, de még biztonságos távolságban próbálgathatja saját képességeit, ezért az önállósodási folyamat első állomása lehet. A játszótéri játékok mindegyike fejlesztő hatással bír. A hinta, kötélpálya, kapaszkodók mind-mind fejlesztik a kisgyerek nagymozgását, egyensúlyérzékét, koordinációját. A gyerekpajtásokkal sok közös játék a szociális készségeket is engedi próbára tenni, ilyenkor csiszolódik a kommunikáció, érik a kapcsolatteremtő képesség, ami a későbbi társas viszonyok alapja lesz.
A játékokat úgy választottuk ki, hogy minden generáció megtalálhassa a magának legmegfelelőbbet. Célunk egy igazi kis közösségi tér kialakítása volt. Fenyőfő az a hely, ahol mindig történik valami. Igaz, hogy nem vagyunk kétszázan sem, de nagyon összetartó közösségek alkotunk. Bízunk benne, hogy az elmúlt évek fejlesztései, a jelen megvalósítás alatt álló munkái és a jövő elképzelései a településünket mind lélekszámban, mind erőben, mind egységben gyarapítják.
A munkákat a Játszótér 2006 Kft végezte el.
Kihelyezésre került a projekttábla, MFP falutáblák is. Nyilvánosságot biztosítottuk. Elszámoljuk a tervezés díját is.
Kelt: Fenyőfő, 2025. január 16.
Képek és fájlok
Adatlapok
Általános tartalom
Általános tartalom
Általános tartalom
Dokumentumok
Általános tartalom
Általános tartalom
Általános tartalom
Dokumentumok
Dokumentumok
Dokumentumok
Általános tartalom